|
Relax - Blog11
. A narancsbőrről...
|
|
Relax - Blog / 11-2010. Május |
|
Mit tehetünk a narancsbőr ellen?
Gondolta volna, hogy a narancsbőr épp úgy érintheti a vékony, sőt a sovány testalkatú nőket, mint a súlytöbblettel rendelkezőket? És nincs korhoz sem kötve a narancsbőr megjelenése, ugyanis egyes tanulmányok szerint a 20 év feletti korosztály 80 %-a érintett. Tehát megjelenhetnek a nem kedvelt kis gödröcskék egy nagyon csinos vékony fiatal lányon is.
Az érintett bőrfelület általában hidegebb, hiszen ott gyengébb a vérkeringés, és a nyirokrendszer sem működik megfelelően, amely pedig a méreganyagok kiszűréséért felelős.
Kétségtelen, hogy a kor múlásával vagy súlytöbblettel rendelkezők érintettebbé válhatnak a naracsbőr kialakulására, de elsősorban azoknál áll fenn a veszélye, akik szervezete túl sok ösztrogént termel.
Amikor a máj nem tudja megfelelően semlegesíteni és kiüríteni az ösztrogént, megváltozik a bőr alatti laza, rostos kötőszövet: a lerakódott zsír és a visszatartott víz és só miatt kocsonyássá válik, kinézete és tapintása hasonló lesz a narancs külső héjához.
A cellulit a legtöbb esetben a combon, a csípőn és a has tájékán jelentkezik, de az is megtörténhet, hogy a felkaron található.
Sajnos, a nők alkatilag nagyobb mennyiségű zsír tárolására alkalmasak, mint a férfiak, ezért a nőket sújtja ez a nem kívánatos göcsörtös bőrfelület.
A cellulit megjelenése nem csak esztétikai probléma, hanem figyelmeztető jel, hogy az életmódunk egészségtelen, megromlott a vér- és nyirokkeringésünk.
A narancsbőr megszüntetése nem reménytelen!
Sokat tehetünk késleltetésére, illetve a már fennálló tünetek enyhítése érdekében. Alkalmazzunk komplex kezelést, melyben – a táplálkozás- és életmódváltás mellett - helyet kell adni a vérkeringést javító, zsírbontó, méregtelenítő és a méregtelenítő szervek megerősítését szolgáló módszereknek egyaránt.
Mit lehet tenni ellene?
- Segít a rendszeres mozgás, főként olyan, ami fokozott zsírégetést eredményez
- A rendszeres masszázs is javítja a nyirokkeringést, ezáltal serkenti a méreganyagok távozását
- Fontos a sokat emlegetett napi 2 liter vízfogyasztás
- Vegyen hideg-meleg váltózuhanyt. Szerezzen be egy masszírozó kesztyűt, s naponta dörzsölje át alaposan a kritikus testrészeket, mert ezzel fokozható a vérkeringés és ezáltal javul a bőr rugalmassága
- Infraszauna használata, javítja az egész keringési rendszert, elősegíti a méregtelenítést. Kúraszerű használata fellazítja a zsírlerakódást és a kötőszövet gyulladását megszüntetheti / Relax Stúdió
- A vitalitásnövelő készülék a nyirokkeringést serkenti / Relax Stúdió
- Méregtelenítő tea fogyasztása is hozzájárul a méreganyagok távozásához / RelaxBolt
- Hatásos szokott lenni a fényterápiás kezelés is / Relax Stúdió
- A Galvanic Spa System II. készülék szintén alkalmas cellulit kezelésére / RelaxBolt
- Az utóbbi időben egyre jobban terjed a mezoterápiás kezelés
- Alkalmazni szokták még a vákumos kezelést, valamint a fóliás tekercselést

Jó egészséget kíván,
Barátfalvy Irén
Relax Stúdió és RelaxBolt
Előző cikk:
Relax - Blog10
Következő cikk;
Relax - Blog12
|
| |